Már jócskán benne jártunk az éjszakában, de én még mindig a városközpontban vesztegeltem. Nem voltam józan, ellenben a lehörpintett pezsgő mennyiség meghozta a nemkívánt hatást, immár vízre szomjaztam.

Amint kiléptem a ruhatárból, célirányosan a svédasztal felé vettem az irányt. Rápillantottam a fenyőszínű terítőkkel fedett asztalokra, egy piros futó gördült végig rajtuk. A tenyérnyi szendvicsek, ovális, ezüst tálcákon hevertek. Teljesen biztos voltam abban, hogy csak arra várnak, végre lecsapjak rájuk.

Értem én, hogy mindenkinek kell egy kis Amerika, no de Mexikóra is feltétlenül szükségünk van? Mi volt a koncepció a Mexikói út elnevezésekor? Halvány lila gőzöm sincs, de azt tudom, hogy állandóan szorongok, amikor át kell kelnem az aluljárón, kilépve onnan pedig a varjak károgásától állandóan infarktust kapok, a melós furgonokról meg nem is...

Egy év telt el azóta, hogy a szomszédasszony áttipegett hozzám az aprócska talpaival és elhívott kocogni. Nagy szégyenkezve húztam elő, a kinyúlt, elvásott cicanadrágomat, a széttaposott cipőmet a ruhásszekrény legaljáról, no meg persze le kellett porolnom a futásra teljesen alkalmatlan csigatestemet.

Istvánék házát nem volt nehéz megtalálni, valóban egy kétszintes épület volt, nagy sátortetővel. Zöldre festett bejárati kapu és egy sűrű sövény választotta el az épületet az utca csendjétől. A jobb oldalán egy kisebb, azonban szintén kétszintes házikó állt, amely önmagában rendben volt, azonban a kert része elhanyagoltan hatott, mintha nem éltek...

Három év után visszatértem arra a helyszínre, ahonnan a regényem indul, ami látszólag egy teljesen átlagos lakótelep, de nekem ez a környék öt évet jelentett az életemből.

Egy könyvajánlót hoztam ma nektek, Almási Kitti Ki vagy te? című művét szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Amikor a könyv olvasásába kezdtem, arra vágytam, hogy megértsem ki vagyok én valójában... Ugyan nem találtam meg önmagam, hiszen ez az út beláthatatlan hosszú, de mindenesetre sikerült megérterni néhány olyan eseményt az életemben, ami...

Kinyitom a szemem. Az ágyamban fekszem és furcsa gyengeség jár át. Tompa vagyok, és olyan érzés fog el, mintha nem én rendelkeznék a testemmel. A következő pillanatban már felülnézetből szemlélem önmagam, a sötétszürke takaró alól előbukkanó halványzöld pizsama felsőmet és a kócos barna hajamat.