Takács Éva vagyok, regényíró.

Nem tudtam magyarul, és ma regényeket írok.

Szlovákiában születtem, anyukám szlovák származású volt. Bár velem magyarul beszélt, törte a magyar nyelvet, így nem tudtam folyékonyan beszélni. Magyar iskolába jártam Szlovákiában, de minden magyar szó kihívást jelentett.

Emlékszem, egyszer földrajzból feleltem. Hebegtem-habogtam. Nem azért, mert nem készültem, hanem mert a gondolataimat nem tudtam megfogalmazni. A tanár leültetett, kihívott valaki mást, és hangosan megdicsérte: "Így kell felelni, szépen magyarosan!" Éreztem, ahogy összetörik bennem valami. Szégyent, frusztrációt és tehetetlenséget éreztem. Megfogadtam, hogy soha többé nem akarok ilyen helyzetbe kerülni.

Eldöntöttem: egyszer úgy akarok beszélni, írni, hogy ne féljek, ne kelljen szégyenkeznem.

Elkezdtem olvasni mindent, ami a kezembe került.

Ahogy olvastam, rájöttem, hogy a nyelv nemcsak szabályok és szavak összessége, hanem történetek, érzések, világok kapuja. Olvastam, és hamarosan elkezdtem írni. Bár a beszédem még akadozott, írásban felszabadultam. Hat irodalmi díjat nyertem pár év alatt.

Mire középiskolás lettem, már folyékonyan beszéltem, és persze folytattam az írást.

2012-ben egy középiskolai program keretében egy neves hírlapnál voltunk nyomdalátogatáson. Rengeteget készültem, elolvastam a hírlap összes számát az elmúlt fél évből, és utánajártam a publikáló szerzők életútjának. Egyik évfolyamtársam feltett egy kérdést a szerkesztőnek: 

"Hogyan lehet hozzájuk bejutni?" 

A szerkesztő pökhendin csak nevetett, forgatta az ujjai között a sárga tollát, és annyit mondott, hogy hozzájuk csak a szakterület legjobbjai kerülhetnek be, ami nem egyszerű; keressünk egy területet, és legyünk annak a mesterei.

Ennek hatására eldöntöttem, hogy elmélyedek egy szakterületben. 

Pályaválasztás előtt álltam, és úgy éreztem, hogy szakterületnek jó lesz a politológia. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem, emlékszem arra a pillanatra, amikor felvettek. Elöntött a víz, mert szívem szerint magyar szakra mentem volna, de előrébb soroltam a politológiát, mert úgy éreztem, azzal többet érek újságíróként.

Nem így lett.

Már az első hónap után tudtam, hogy a politológia nem az én asztalom, csak középszerű voltam, így azt a víziót, hogy újságíró legyek, elengedtem.

Tanultam, átképzettem magam adatelemzőnek, mert a matematikához volt affinitásom. Elhelyezkedtem adatelemzőként és így telt el hat év az életemből: nem írtam.

Végül 2019-ben kezembe jutott nagyapám sárga notesze. Azért őrizgette, hogy egyszer majd abba írja a verseit. De a füzet üres maradt. Tudtam, hogy én fogok bele írni. 

De sajnos nem tudtam, hogy mit írjak... Akkoriban sok unalmas, sablonos könyvet olvastam, amelyekből hiányzott a spiritusz, és kiábrándultam, ezért belekezdtem egy fimsorozatba: a Twin Peaks-be. Egyetlen egyszerű kérdés futott végig a sztorin, méghozzá az, hogy ki ölte meg Laura Palmert.

A sorozat hatására megszállt engem valami: minden nap munka előtt és munka után írtam. 

Fél év alatt írtam meg a Létállomás című regényem.

2020-ban elkészült a kézirat. De a munka java csak ekkor következett. Megkerestem pár kiadót, de vagy elutasítottak, vagy csak nem jeleztek vissza. Beütött a Covid, én pedig nem mertem vállalni, hogy kiadom saját zsebből, mert akkoriban minden olyan kiszámíthatatlannak tűnt. Végül e-könyv formában jelent meg a Létállomás című könyvem.

Úgy éreztem, hogy túlnőtte magát a történet egy könyvön és egy sorozatot szeretnék belőle írni. Ekkor eldöntöttem, hogy keresek egy neves szerkesztőt, Nádasi Kriszt, aki segít a Létállomást átdolgozni.

Megszületett az ötlet, hogy készüljön belőle egy háromrészes sorozat. Éveken át dolgoztam a sorozaton, elkészült az első, a második rész kézirata és a harmadik rész vázlata is.

Eljött az idő, hogy kiadjam a könyvem, első sorban klasszikus kiadón gondolkodtam, ezért 2023-ban a Nemzetközi Könyvhétre mentem a barátaimmal, hogy felvegyem a kapcsolatot kiadókkal. Hetekkel korábban összedobtunk egy szóróanyagot a könyvemről; a kivitelezésben a grafikusom segített, a szövegben pedig a szerkesztőm. Egy fél órámba telt, hogy felülkerekedjek a pánikon, remegtem a félelemtől, de vettem egy mély levegőt és odamentem a kiválasztott kiadóhoz. Átadtam neki a szóróanyagot, váltottunk pár szót, elköszöntem. Elégedetten tettem egy kört, és amikor újra arra jártam, azt láttam, hogy a szerkesztő a kukába dobja az anyagomat. Vér szökött az arcomba, elöntött a veríték.

Ekkor döntöttem el, hogy már nem kell kiadó, se rendes, se magán; kezembe veszem az irányítást, és kiadom a könyvem. 

Egy évembe telt és egy mellékállásomba, hogy megteremtsem a sorozat kiadásához szükséges tőkét, de ekkor következett az utolsó próbatétel a könyv kiadása előtt.

Éppen akkor albérletbe költöztem, és a körülmények nem voltak ideálisak, ezért egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy be kéne fektetnem egy lakásba a sorozatra szánt pénzt.

Hetekig néztem a lakásokat; végül úgy döntöttem, hogy egyetlen lakásra sem tudok addig igent mondani, amíg nem adom ki a sorozatot.

De nem csak egy könyvet akartam létrehozni, hanem egy élménycsomagot.

Szerettem volna a könyv mellé öt apró ajándékot is adni, hogy az olvasó számára meglegyen a bontogatás varázsa, mert én gyermekként az ajándékozásban mindig a bontogatás varázsát szerettem a legjobban. Az élménycsomag mellé jár egy kísérő levél és mindig a regény adott részénél kell kibontani, mert a meglepetés kötődik a történethez.

A lendületem azóta sem csökkent, idén fogom kiadni a sorozat második részét, A fenyvest, jövőre pedig a harmadik részt, A szakadékot.  

Az alagútról folyamatosan kapom a szívmelengető visszajelzéseket; hogy szerethető, hiteles karaktereket, izgalmas, egyedi atmoszférájú történetet hoztam létre és az élménycsomagom unikális a könyves piacon, teljesen beszippantja az olvasókat a történet. 

Mégis arra vagyok a legbüszkébb, hogy megkeresett engem egy szlovákiai magyar lány, hogy a könyvemmel szeretné fejleszteni a magyar tudását szórakoztatóan. Az én könyvemen, egy olyan szerző könyvén, aki gyerekkorában még nem tudott folyékonyan magyarul beszélni. 

Küldetésem, hogy hidat teremtsek a szórakoztatás és a spiritualitás között. Olyan komplex olvasói élményt hozok létre, amely túlmutat a könyveken: a Molyboxon keresztül az olvasást elmélyítem, a történethez kapcsolódó, időzítve kibontandó ajándékokkal. Elsősorban azokhoz szólok, akik érdeklődnek a spirituális és önismeret iránt.