Üzleti tanácsadás tarottal

– Nem akarom, hogy ismét elindítsuk a vállalkozásunkat! – szólt Loretta, miközben kipakolta a bagetteket a papírtáskából.

A férje a konyhaasztalnál ült, és a felszámolás alatt álló cégük papírjai fölé görnyedt.

– De Loretta, tudod, hogy a vállalkozásunkból építettük meg a házunkat. Évente legalább tíz napot nyaraltunk külföldön, és a lányunk egyetemi éveit is abból fizettük – mondta András, majd letette a szemüvegét a papírkupac tetejére. Megnyomkodta az orrát; a szemüveg apró bemélyedést hagyott rajta.

– Persze. Emlékezz csak vissza, mi volt, amikor jött a 2009-es válság! Elsöpört mindent, minden szépreményű háztartási kiegészítőket áruló boltot. Ki kellett mennem külföldre, hogy ápolónőként dolgozzak. Gazdag Jürgenel seggét törölgettem. És nem is a szarszag zavart a legjobban, hanem a Jürgennék, akik mindig azt hitték, hogy meglopni vagy megölni akarom őket – morgott a nő, miközben megállt a mosogató előtt. 

A csap csöpögött – lassan, de kitartóan, ahogy már évek óta. Szóvá tette a férjének, de ő addig sosem foglalkozott vele, amíg a baj túl nem nőtt a családi kasszán. Ilyen volt az életük: András csak akkor oldott meg valamit, ha Loretta ordított.

– De emlékezz csak vissza, milyen jól prosperált öt éven át az üzlet. Igaz, addig volt üzleti tervem…

– Üzleti terv? Arra a fajta agilis üzleti tervezésre gondolsz, amikor anyád tarotkártya-kirakásai alapján becsülted meg a várható bevételeket? – kérdezte dühösen a nő, és a férje felé fordult. Legszívesebben hozzávágta volna a kezében szorongatott bagettet, de végül csak lerakta a konyhapultra, és összekulcsolt kézzel nézte a férjét.

– De a kártyák megmutatták a jövőt! A 2009-es válságot is előre jelezték – mondta András, miközben eltolta magától a papírokat.

– Ugye nem? – kérdezte Loretta.

A férfi nem válaszolt. Felvette a szemüvegét, és azokkal a bociszemekkel nézett rá, amitől a nő még dühösebb lett.

– Azt ne mondd, hogy elhoztad az anyád kártyáit!

– Nem egészen…

– Mit nem egészen? Elhoztad vagy nem?

– Igazából nem az összeset hoztam el, csak az egyiket. Az aranytarotot. Hiszen nekünk pénzre van szükségünk elsősorban – mondta a férfi és a papírhalom aljáról előszedte a kártyákat, kevergetni kezdte azokat.

– De ugye nem jósoltál vele? – kérdezte Loretta, és már paprikavörös volt az arca.

– Én nem vagyok jártas a tarotban, de a ChatGTP, ő aztán mindent tud róla – mondta a férfi és lerakta az asztalra a paklit.

– Te teljesen hülye vagy! Vagyis nem, te csak szimplán hülye vagy, teljesen én vagyok hülye, hogy hozzád mentem – mondta, és a karikagyűrűjével babrált.

– Figyelj, Joe-val összeállítottunk egy remek üzleti tervet az elkövetkező egy évre.

– Ki az a Joe?

– Hát… így neveztem el a GTP-t – mondta halkan a férfi, és a papírokat igazgatta. Loretta odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét.

– Mégis mit mondott Joe tarot-kirakása az üzleti tervről? – kérdezte lesajnálóan és csóválta a fejét.

– Azt, hogy szeptembertől novemberig lassú növekedés lesz tapasztalható, majd novembertől decemberig el tudom adni a készletek huszonöt százalékát. A maradék húsz százalék januártól megy el nyárig, a többi…

– Egyáltalán, milyen készlet?

– Ez egy olyan üzleti társasjáték lenne, aminek az a címe, hogy Gazdálkodj okosan tarot-tal! – mondta lelkesedve, és ismét a kezébe vette a paklit és folytatta a keverést.

– András, te nem értesz a tarothoz. Ki fogja ezt összeállítani?

– Joe szívesen segít majd nekem. Nem csodálatos?

– Joe-nak nincs szíve…. No húzz egy lapot – mondta a nő és kirántotta a férfi kezéből a paklit.

Loretta halkan elmosolyodott, de a szemében nem volt tréfálkozás:

– Ha a Halált húzod, félhetsz, András. Nem azért, mert a kártya mondja, hanem mert én mondom.

fejléckép: Georges de La Tour - Job Mocked by his Wife (c.1630-1635)