Erhard és a mama

Erhard összeszedte a földre hullott gyógyszeres dobozokat, és leült édesanyja mellé a mustárszínű kanapéra. A falról édesapja komor portréja figyelte őket.

– Mama, döntöttem – szólt Erhard, és édesanyja ráncos ujjaira helyezte a tenyerét.

– Elköltözöm.

– De fiam, nem túl korai még?

– No de Mama, most lettem ötvenöt éves, apám ebben a korban halt meg.

– De nézd, most is a falról figyel téged! Látod? Összeráncolta a homlokát, ahogyan ezt bejelentetted.

– Pontosan ebből van elegem! Minden szobában lóg egy kép az elhunyt apámról. Hogy hozzak így fel ide bárkit?

– Leakaszthatjuk a képét a hálószobából, ha szeretnéd – mondta az anyja, és megigazította vastag keretes szemüvegét.

– Nem, elköltözöm – mondta Erhard, és elrántotta a kezét az anyja öléből.

– Ebben a korban már nem illik albérletbe menni, fiam.

– Lakást fogok venni. Kiszámoltam, hogy elegendő húsz évre hitelt felvennem, és akkor meg tudok venni egy húsz négyzetméteres garzonlakást.

– Öreg vagy már, fiam, a hitelhez. Hiszen te magad mondtad, apád a te életkorodban halt meg. De ne aggódj, én sem élek már örökké.

– De Mama, miről beszélsz? Az anyukád már kilencvenhét éves, és vidáman fut a villamos után!  

fejléckép: Salomon Koninck - An Old Man Counting his Money (1635)