Elolvastam a szerkesztő levelét, és ledöbbentem

2025. február 9-én a Hollandi cukrászdában ültem, és nem tudtam elfogyasztani a narancsos trüffelt, amit kértem.
Lüktetett a halántékom a dühtől, és ökölbe szorult a kezem.

Éveken keresztül csiszolgattam, finomhangoltam a regényt, és a pofátlan szerkesztő beletrollkodott minden mondatomba: korrektúrával, kékkel, sárgával jelölte a szövegrészeket, és még megjegyzéseket is hagyott.

Azt még le tudtam nyelni, hogy megmetszette a rakoncátlan hajtásokat a szövegemben, megjelölte, ahol nem volt világos az ok-okozati kapcsolat, a szereplők motivációja, de még az időrenden is csiszolni kellett.
De volt, amin nem tudtam túltenni magam.

A pillanat, amikor majdnem felrobbantam

Azt javasolta, hogy írjam át egyes szám első személyről egyes szám harmadik személyre a narrációt.

No, ne!

Annyiszor átolvastam a kéziratot, hogy öklendeztem a szövegtől, erre meg azt javasolta, hogy kezdjem az elejétől.
Csípőből el akartam küldeni egy melegebb, leginkább a trópusi esőerdőre hajazó éghajlatra.

Menekülés a trüffeltől a kanapéig

Becsomagoltattam a süteményt, hazamentem. Leültem a fekete bőrkanapémhoz, tejhabos kávéval a kezemben, gyújtottam egy füstölőt, és vettem egy mély levegőt.

És akkor jött a kérdés:

Ki ez az Éva, aki nem akarja bemocskolni a kezét írással?
Ez az az Éva, aki másoknak példát mutat abban, hogyan valósítsák meg az álmaikat?

Nem.
Akkor a Darth Éva szólt belőlem, és nem a nagyreményű Skywalker Éva.

A belső párbeszéd, ami mindent eldöntött

Ezért megszólítottam a Skywalker Évát, és megkérdeztem tőle:

"Éva, ha átírod a kéziratod, jobb lesz?"
"Igen."

És ennyi elég is volt.

Éva Skywalker megrázta magát, és nekilátott az átdolgozásnak, mert a minőség az első, és nem a komfort.