Az irodalom olyan, mint a pornó

Móni a Szellőrózsa Bisztró teraszán ült, és az utolsó korty presszóját kortyolgatta.
Feltűrte a sötétzöld blézere ujját, ránézett az órájára.

– Késik – dünnyögte, és elővette a telefonját.

Már percek óta várt Zenre. Nem a megbékélésre, hanem a tetőtől talpig kitetovált bátyjára. Épp tárcsázni akarta, amikor a férfi megérkezett. Móni lecsapta a telefont az asztalra, és összekulcsolta a karjait.

– Ne duzzogj már – szólt Zen, és megérintette a vállát.

Móni elhúzódott. A férfi rendelt, majd leült vele szembe. A sudár pincérnő hamarosan meghozta a zöld teát, és Móni nyelve megeredt.

– Hiába posztolok heti egy novellát, három bejegyzést, két reels-videót… Ugyanúgy 196 követőm van Facebookon, 358 Instagramon, húsz TikTokon. Pedig mindent megteszek, hogy növekedjenek a számaim. Már egy százaléknak is örülnék. – mondta Móni, de Zen csak higgadtan emelgette a teafiltert a forró vízben.

– Szarul csinálod.

Móni felpattant. Legszívesebben hozzávágta volna a hamutartót, de végül visszaült.

– Úgy nézel ki, mint egy könyvelő. Vagy bérszámfejtő ebben a fehér ingben. Mondd, téged érdekelnének egy bérszámfejtő kalandjai? Hogy ma a kínaiba ment ebédelni, vagy a gyrososba? Sportcipőben jön be dolgozni, vagy topánkában? Cukorral vagy cukor nélkül issza a kávéját? Móni, te unalmas vagy a közönség számára. Több mint kétszáz pornót rendeztem – mondta Zen nyugodtan. – Pont én ne tudnám, hogy kell eladni egy történetet?

– De Zen, a fenébe, én szépirodalommal foglalkozom.

A nő a férfi arcába fújta a füstöt. Zen elhesegette a szagát.

– Szépirodalom, persze… Akkor ne csodálkozz, hogy nem érdekel senkit, ha nem jössz le az elefántcsonttoronyból. Már az "elefántcsonttorony" szót is azok az irodalmárok köhögték ki, akik trapézmintás pulcsiban, vastagkeretes szemüvegben és félrenyalt hajjal járnak sznoborgiákra, vagy hogy hívjátok…

– Könyvfesztiválnak – javította ki a férfit, aki csak bólintott egyet – Mégis mit csináljak? – kérdezte Móni, és kigombolta a blézerjét.

– Mondjuk vesd le magadról ezt a fosszínű blézert.

– Ez nem fosszín, ez az "erdei ösvény" nevet viseli – mondta komolyan, mintha a Pantone-skála szent könyvét idézné.

– Aha. Hát akkor vedd le az erdei ösvényt.

Móni elnevette magát, de végül levette, és a székre tette.

– Aztán egy kis cici – mondta Zen, és a saját mellkasán mutatta, mire gondol.

– Zen, nem pornót akarok eladni. Továbbra sem.

– De a cici kell a népnek. A férfiaknak is, meg a nőknek is. Vagy szűk felső, vagy kivágott. Egy kis rúzs, egy kis félhomály, pár illatgyertya; és kezdj el olvasni az új szövegedből. Persze ne legyen kupi körülötted, de amúgy sem vagy igénytelen.

– És ettől miért növekednék akárcsak egy százalékkal is?

– Móni, az embereket három dolog vonzza igazán: szex, kaja és gyilkosság. Esetleg ufók, de az kockázatos. Kattantnak nézhetnek.

– Szóval szexi ruhában főzzek valakinek a húsából, akit megöltem, és közben olvassak fel? Ezt akarod?

– Pontosan – mondta Zen, és belekortyolt a teájába. – Na látod, ez már tartalom.

Móni elmosolyodott bátyja szavaitól és elgondolkodott: Vajon az irodalom tényleg olyan, mint a pornó – csak több benne a ruha?

Fizetett, elbúcsúzott a bátyjától, aztán betért egy drogériába. A rúzspult előtt megállt, és a bordó árnyalatnál elmosolyodott.

fejléckép: Francesco Hayez - La Meditazione (1851)