Lány a valóság peremén - regényrészlet

 A nyitott szobaajtón át zúdult rám a művészlét zamata. Adrienn kedvenc illóolaja, a levendula halványan szivárgott át az olajfesték émelyítő szagán. Barátnőm minden portré köré külön szertartást emelt. Csak néhány fenyőbútor vette körbe alkotás közben; egy franciaágy, amelynek a legváratlanabb szituációkban esett ki a ragasztószalaggal körbegöngyölt sánta lába, egy ruhásszekrény, egy festőállvány és egy szék. Minden a skandináv lakberendezési kultúra hagyományainak megfelelően lett összeállítva ebben a tizedik emeleti panelban, ahol már nyolc éve laktunk. A szoba egyediségének igazolására ott volt az a tömérdek félbehagyott és befejezett portré.

A festmény, amelyen mostanában dolgozott letakarva állt a sarokban, Adrienntől szokatlanul, ugyanis az alkotás időszakában egyedül a fürdőszoba seszínű, megrepedezett kövére nem cibálta magával a félkész képeit. Úgy fogalmazott, össze kellett fonódnia az alanyaival, hogy hiteles portrét fessen, az embert kívánta jobban megismerni, akinek teste Adrienn szerint olyan volt, mint egy bazaltokkal szegélyezett kút a kert déli oldalán, pontosan ott, ahol a szőlőfürtök szára az éjkék szemek súlyától lehasad, s minél idősebb a kút maga, annál több moha telepedik rá. Adriennek a megfestett alanyok lelkére is volt hasonlata, azt mondta erre, hogy víztükörként ragyog a mélyből, és minél több mohát hasít le a kút oldaláról, annál zavarosabb a felszíne.

Ezen a keddi, ködös hajnalon minden épp úgy nézett ki, mint a visszatérő álmomban. Adrienn a festőállvány előtti forgószéken ült, nekem háttal, szőke haja kibontva hullott alá, és az ecset hanyagon csüngött a kezéből. Egyre közelebb léptem hozzá, miközben a vízforraló egyre hangosabban pöfékelte a párát. Reszketett a kezem, amikor Adrienn törékeny vállához nyúltam, mert az álmomban barátnőm helyén egy öregasszonyt találtam. A szék egy szempillantás alatt megfordult vele.

Édes révületéből riasztottam fel a szunyókáló Csipkerózsikát.

Élénkkék tekintet ragyogott vissza rám, és a piszkeként kerekedő pisze orrával mély levegőt vett.

- Elszundítottam - szólt, miközben kidörzsölte az álmot a szeméből. Megigazította krémfehér férfiingét, amelyen a festékpaletta összes színe foltot hagyott már. Hullámos aranyhaja meglibbent a levegőben, ahogy megemelkedett a székéről.

A vízforraló ekkor már fülsiketítő zajjal süvített, én pedig megkönnyebbültem, mert rádöbbentem, hogy ébren vagyok.

- Sokáig dolgoztál Adrienn? - kérdeztem. - Úgy festesz, mint egy felaprított krepp papír.

Ott hagyott, kilépett a szobából, az ürességtől kongó konyhába sietett. Leemelte az olajtól sikamlós gáztűzhelyről a kannát, és töltött; a buggyanás visszhangzott a falakról.

- Van egy határidős feladatom, egész éjszaka dolgoztam - válaszolta, az orromat pedig ekkor csapta meg a semmivel össze nem téveszthető bűz, nem fért hozzá kétség, akármit is ivott Adrienn, ez volt a szuperélelmiszerek legvisszataszítóbbika. Közelebb óvakodtam és a sarkára tapostam az egérlyuk méretű helyiségben.

- Te szent ég. Megint mit kotyvasztasz a boszorkánykonyhádban? Nyilván ismét gyömbértea, de mi ez a zöldmoszat a tetején? Talán ékszerteknős lettél, hogy ilyenekkel tömöd a tofu lesődet? - gúnyolódtam a bögréjébe helyezett szörnyűségeken, de Adrienn régóta ismert, így figyelmen kívül hagyta a csipkelődésemet.

- Ez tengeri alga, te is ehetnél ilyet, nem lehet mindig pörkölt nokedlivel.

- Dehogynem!

Adrienn válaszul megcsóválta a fejét, majd visszatértünk a műtermébe. Óvatosan leült az ágyára, nehogy kilazuljon az ágyláb, és kortyolgatott a forró italból. Elhaladtam az olajos drapériával borított kép mellett, nem kukucskáltam be mögé, tudtam, hogy kapcsolatunk tekintetében végzetes hibát jelentett volna.

- Miért van letakarva az a vászon? Megint egy szupertitkos megbízás, mint amikor a miniszterelnököt kellett lefestened?

- Nem, ez most más okból van letakarva.

- Biztosan elrontottad, azért takartad le, nem is értem miért nem dobod ki, vagy fested át a feleslegessé vált képeidet. - Ahogyan Adrienn lenyelt egy újabb adag moszatot, vissza kellett tartanom az öklendezést.

- Ritkán fordul elő, hogy ráfestek egyre, te is tudod. Csak a megrendelő speciális kérésére, vagy ha javítani kell. A családi birtokon őrizgeti apukám az elrontott képeimet, pont úgy, mint ahogyan te is rejtegeted a plüssállatkáidat az ágyneműtárolódban - Adrienn válasza után felálltam és elindultam a festményhez.

- Azok tárgyak, amiket ajándékba kaptam, nem pedig általam alkotott szörnyűségek. Mondjuk az én művészi teljesítményem kimerül annyiban, hogy kivágom a vicces Garfield képregényeket a szóróanyagokból. Szóval? - kérdeztem és rámutattam a képre.

Adrienn vállat vont.

- Nincs jogom bírálni a korábbi teljesítményem. Minden elhibázott ecsetvonásom én vagyok.

Rövid csend ereszkedett közénk. A festőállvány mellett az ablakon le volt engedve a redőny. Tudtam, hogy Adriennek a festéshez sok fényre van szüksége, ezért megragadtam a fehér zsinórt, és megrántottam. A lamellák felröppentek, majd tompa puffanással estek vissza. A zsinór a kezemben maradt. Adrienn hangosan nevetett, én pedig megmerevedve álltam a leszakadt redőny előtt.

- Tegnapi eset - nyugtatott Adrienn -, próbáltam megjavítani, de úgy tűnik, nem sikerült. Mit szólnál, ha ennénk egy kis zabkását?

- Fúj. Tudod, én Noémi vagyok, én azt a rántott húsos szendvicset kérem, amit két nappal ezelőtt raktam be a hűtőbe, amikor lejárt a szavatossága. - Visszamentem a konyhába, megmarkoltam az orosz hűtőszekrényünk fogóját; a gép erős vákuummal zárt el bennünket a megfontolatlan falatoktól, sugározva magából a dermesztő hideget, amitől a konyhafal is lehullajtotta pelenkakék csempéit. Amikor végre kitárult előttem, a szendvicsem hűlt helyét találtam.

- Kidobtam - hangzott Adrienn tömör megjegyzése.

- Hogy tehetted ezt, te galád!

- Venni akartam újat, de teljeskiőrlésű kenyérből. Ki számított arra, hogy itt csiripelsz majd öt órakor, mint egy mérgezett veréb?

- Sajnálom, hogy élek, de nem aludtam túl jól, megint ugyanaz a rémálmom volt - feleltem. Nem voltam teljesen őszinte, mert ez más volt, mint az eddig megszokottak.

- Meditáljunk, az biztosan segít lehiggadni.

- Inkább kocogni mennék.

- Mit szólnál, ha veled tartanék, és akkor pletyizhetnénk még a trolik indulása előtt? Bár a kedvenc edzőcuccomban jógáztam tegnap, úgyhogy ma csak valami ócska cuccot húzok magamra.

- Ne aggódj, hetek óta a szennyes öblítőjében áztatom a futónadrágomat, pedig az az egyetlen, aminek a hossza megfelel, nem látszik ki a bokám és még slankít is. - A mondandóm végén benyúltam a hűtőbe egy energiaitalért; Adrienn szeme éles villámokat szórt felém.

- Nem tudom elképzelni, hogy lehet ilyen formás a hátsód, miközben hulladékfeldolgozót csinálsz a testedből. Ennek ellenére nagyon szívesen adok a teámból - szólt ingerülten, és festékfoltos kezével a sűrű zavaros löttyöt kínálta, tetején az úszkáló gyömbérdarabokkal.

- Abban biztos vagyok. Majd legközelebb.

- Sosem tudhatod, lesz-e legközelebb.

Bezártam a hűtő ajtaját, és kinyitottam az üdítősdoboz tetejét.

Nyitva van a szemem, a távolba mered. Érzem a hideg leheletét a testemen, de nem tudom pontosan meghatározni, hogy azon az önmagamon, aki az ágyamban fekszik mozdulatlan üres tekintettel, vagy azon, aki felülnézetből szemléli önmagát. Amint belém nyilall a felismerés, hogy ez képtelenség, azon nyomban visszazuhanok az ágyamba. Rögeszmésen próbálok kibújni ebből a testveremből. Mozdulnék, de a zsibbadtság érzése jár át. Fel akarom emelni a kezem, de csupán egy rándításra elég az akaratom.

Álmodom, vagy ez a valóság? - mormolom magamban. Amint kipattan a fejemből ez a gondolat, képessé válok arra, hogy felálljak. Elindulok az ajtó felé, a szűk folyosón keresztül rohanok a lakótársam szobájához. Sikító hangon nyikorog a fagyos parketta a csupasz talpam alatt, mintha a vízforraló sípolását hallanám. Rányitom Adriennre az ajtót. A festőállvány előtt háttal ül a forgószékén, egy ecset csüng a kezéből. Mozdulatlanul rongybabaként hever, a szőke haja szalmaként omlik a vállára. Odalépek hozzá. A vállába markolok, hogy magam felé fordítsam. Csak a szeme fehérje világít a tekintetéből.

Felkiáltok.

- Ébressz fel! - amint elhagyja a számat a könyörkiáltás, azonnal elveszítem a kontrollt a testem felett, a földhöz csapódom, a testemen érzem a parketta hűvös tapintását, elsötétül körülöttem minden.

Újra az ágyamba kerülök, bénultan fekszem. Amint ráébredek arra, hogy nem vagyok ébren, visszatér az erő a tagjaimba. Kirohanok a szobámból, a folyosón keresztül haladok, sípol a parketta, megközelítem a szobát, kinyitom az ajtót, Adrienn rongybabaként ül, ecset, szőke haja szalma, a vállába markolok, megfordítom, üres tekintettel néz felém. Újra kiáltok.

- Ébressz fel! - elvesztem a kontrollt, a földhöz csapódom, képszakadás.

A szobámban fekszem bénultan, felállok, rohanok, folyosó, sípoló parketta, kinyitom az ajtót, a vállába markolok, üres tekintet, egy öregasszony tekint vissza rám, zuhanás, a parketta hűvös, sötétség.

Kinyitom a szemem.

Felébredtem?