Létállomás I. - Beleolvasó

2021.02.26
Kinyitom a szemem. Az ágyamban fekszem és furcsa gyengeség jár át. Tompa vagyok, és olyan érzés fog el, mintha nem én rendelkeznék a testemmel. A következő pillanatban már felülnézetből szemlélem önmagam, a sötétszürke takaró alól előbukkanó halványzöld pizsama felsőmet és a kócos barna hajamat.

Nyitva van a szemem, a távolba mered. Érzem a hideg leheletét a testemen, de nem tudom pontosan meghatározni, hogy azon az önmagamon, aki az ágyamban fekszik mozdulatlan üres tekintettel, vagy azon, aki felülnézetből szemléli önmagát. Amint belém nyilall a felismerés, hogy ez képtelenség, azon nyomban visszazuhanok az ágyamba. Rögeszmésen próbálok kibújni ebből a testveremből. Mozdulnék, de a zsibbadtság érzése jár át. Fel akarom emelni a kezem, de csupán egy rándításra elég az akaratom.

Álmodom, vagy ez a valóság? - mormolom magamban. Amint kipattan a fejemből ez a gondolat, képessé válok arra, hogy felálljak. Elindulok az ajtó felé, a szűk folyosón keresztül rohanok a lakótársam szobájához. Sikító hangon nyikorog a fagyos parketta a csupasz talpam alatt, mintha a vízforraló sípolását hallanám. Rányitom Adriennre az ajtót. A festőállvány előtt háttal ül a forgószékén, egy ecset csüng a kezéből. Mozdulatlanul rongybabaként hever, a szőke haja szalmaként omlik a vállára. Odalépek hozzá. A vállába markolok, hogy magam felé fordítsam. Csak a szeme fehérje világít a tekintetéből.

Felkiáltok.

- Ébressz fel! - amint elhagyja a számat a könyörkiáltás, azonnal elveszítem a kontrollt a testem felett, a földhöz csapódom, a testemen érzem a parketta hűvös tapintását, elsötétül körülöttem minden.

Újra az ágyamba kerülök, bénultan fekszem. Amint ráébredek arra, hogy nem vagyok ébren, visszatér az erő a tagjaimba. Kirohanok a szobámból, a folyosón keresztül haladok, sípol a parketta, megközelítem a szobát, kinyitom az ajtót, Adrienn rongybabaként ül, ecset, szőke haja szalma, a vállába markolok, megfordítom, üres tekintettel néz felém. Újra kiáltok.

- Ébressz fel! - elvesztem a kontrollt, a földhöz csapódom, képszakadás.

A szobámban fekszem bénultan, felállok, rohanok, folyosó, sípoló parketta, kinyitom az ajtót, a vállába markolok, üres tekintet, egy öregasszony tekint vissza rám, zuhanás, a parketta hűvös, sötétség.

Kinyitom a szemem.

Felébredtem?