Hej!Színesek - Mexikóban jártam

Értem én, hogy mindenkinek kell egy kis Amerika, no de Mexikóra is feltétlenül szükségünk van? Mi volt a koncepció a Mexikói út elnevezésekor? Halvány lila gőzöm sincs, de azt tudom, hogy állandóan szorongok, amikor át kell kelnem az aluljárón, kilépve onnan pedig a varjak károgásától állandóan infarktust kapok, a melós furgonokról meg nem is beszélve. Lehet, ezt még eddig nem tudtátok, de ez a helyszín inspirálta a regényem egyik jellegzetes jelenetét, ti felismernétek?

Egy parkszerűséghez érkeztem. A kevés zöldet sűrűn ellepték az ízletes csikkek, a kiürült kávés- és sörösdobozok. A romok között, a félhomályban már csak a varjak vadásztak szaftos dekkekre. Végigfutott rajtam a borzongás, amikor az előttem és a metró között álló aluljáróra tekintettem.

A varjak csikorgó hangon károgtak.

A varjak, akik a rohadás előfutárai voltak. Ha megjelentek, az élővilág egyéb szövetei kipusztultak. Egyedül csak ők maradtak - ezek a döghús után vadászó hulladékprések, pont olyanok voltak akár a mérhetetlen kapzsiságával egyedül maradt emberi faj.

Elértem az aluljáró bejáratához.

A varjak szüntelenül károgtak a háttérben.

Lassan és bizonytalanul tettem meg az utat a lefelé vezető lépcsőfokokon.

A varjak folytatták a károgást.

Már láttam az aluljáró lámpáit, amelyeket rácsos fémszerkezet borított, a pókhálók teljesen belepték a rácsokat. Halványan pislákolt a villanykörte a búra alatt.

A varjak továbbra is károgtak.

Éreztem, hogy eléri a testem egy hűvös fuvallat.

A varjak elhallgatnak.

Kialudtak a fények. Éreztem a hideg érintését a hátamon.

Csend lett.

Hátrafordultam.

Egy ismerős sziluett rajzolódott ki a félhomályból. Rohantam a kijárat felé, ahogy elértem az első lépcsőfokot visszatért a fény az aluljáróba.

A varjak károgni kezdtek.

Az alak eltűnt.