Az első csók(ol)om

Ez a nap is azzal a szertelen lelkesedéssel indult, mint a többi. Bámultam bambán a kicsorbult bögrémben lötyögő kávét, de a megváltó motiváció gyengébb volt, mint a seggemre ható gravitációs erő.

Kiürítettem a bögrém, majd az alján megcsillanni véltem az arcomat, gondterhelten elkezdtem megszámolni a szemem alatt lerakódott barázdákat és azok mélységét firtattam. Csalódottan kellett konstatálnom, hogy azok száma ugyan nem gyarapodott, de a mélységükben jelentős növekedés következett be. Letargikusan babrálni kezdtem az árkokat, de azok a húzás ellenére sem akartak egyenesbe jönni. Csalódottan toltam el magamtól a bögrét, csak bízni tudtam abban, hogy a koffein alultápláltság mélyíti az árkot, köztem és a fiatalságom között. A tükör elé álltam, ami mint tudjuk, kivétel nélkül, mindig hazudik.

Elkezdtem megszámolni a szemem alatti redőket. Amikor a negyedik gödröcskéhez értem, abba akartam hagyni a számlálást, de akkor vettem észre, hogy van ott még valami.

Te szent ég!

Nem lehet igaz, egy ötödik árok.

Duzzogva fordítottam el a fejem a képmásomtól, mérgelődve ültem le a kád szélére és próbálom megemészteni a tényeket, mert a redők makacs dolgok.

Egy plusz ránc ide vagy oda, nem az számít, hogyan festek, hanem az, hogyan érzem magam - próbáltam győzködni magam, ami ideig-óráig sikeresnek is bizonyult, rögvest felpattantam, de ekkor utolért a végzet. A csípőmből olyan érzés áradt, mintha a bicikli lánca fennakadna a fogaskeréken.

Komótosan, egy helyben állva kezdtem bemelegíteni a csípőmet és sikerült megtennem az első lépést, majd a másodikat, miután egész jól átforrósodott a gyurmatestem, elindultam a postaláda felé. Kinyitottam a bejárati ajtót, kiléptem a házból, elkezdtem a korlátba kapaszkodva óvatosan lefelé csoszogni a lépcsőkön. 

Egész mozgékony lettem, egy pillanatra úgy éreztem, mindjárt el is dobom a korlátmankót, hiszen ismét fiatal vagyok, a korom még nyomomba sem érhet. A kerítéshez érve kitártam a postaláda ajtaját. Ekkor egy 12 év körüli, félrenyalt hajú, gömbszabású srác sétál el a kerítés előtt és szemügyre vett engem, majd ahogyan az illem ezt megköveteli tőle, köszöntött:

- Csókolom!