Ellopott portréka'
Én sem voltam mindig ennyire karakán és ha lehet ilyet mondani tökös csaj. Amikor megszereztem a festő végzettségem, kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt teljesen odavoltam magamért, hiszen mégiscsak ott szerepelt a bizonyítványomon, hogy kitűnő, másrészt pedig úgy láttam, hogy az én kitűnőm a világ viszonylatában legfeljebb csak elégségest jelent. Ha más művészek portréi mellé helyeztem a festményeimet, legfeljebb csak por-trénak tűntek mellettük.
Ekkor még bármi áron ügyfeleket akartam szerezni.
Nem az anyagi vonzata miatt vágytam kliensekre, hanem azért, mert azt akartam, hogy az embereknek kelljen az Adrienn portréka. Ezért meghoztam olyan alkukat, amelyek azóta is makacs szégyenfoltot jelentenek az önértékelésemben. Mivel úgy éreztem, hogy minőségben nem tudok versenybe szállni, hiszen a stílusomnak és a munkámnak nincs egyedi értéke, ezért megpróbáltam az alacsony áraimmal ügyfeleket szerezni.
De az alacsony ár mágnes a hülyékre.
Amint felvillan az ócsó' felirat, a vásárlók nekiiramodnak tömni a kosarukat, esetenként azért, hogy egy aprócska kielégülést szerezzenek, miközben megvásárolnak valami teljesen hasznavehetetlen kacatot, vagy éppen csak azért, mert már az adásvételkor is pontosan tudják, hogy az áru silány, de abban a reményben mégis megveszik, hogy hátha reklamációra kerülhet sor. A vásárlók imádnak az ügyfélszolgálatos csaj nyakába önteni egy vödör forró frusztrációt, ami valójában nem is a kagyló mögött fülelő Annácskának, hanem a vásárlókról szól.
Egy röpke öröm, amikor a szemébe köpök.
Amikor megkezdtem az ügyféllel a kommunikációt, egyből levettem, hogy valami nincs rendben. Hosszas egyeztetés után letisztáztuk mit akar pontosan, de a továbbiakban is zilált volt a kommunikációja, amikor pedig a fizetés került szóba valahogyan mindig ügyesen elterelte a szót. Ugyan az ösztönöm súgott a fülembe, vigyázzak, de én mégsem hallgattam rá, meggyőztem magam arról, hogy túldramatizálom a szituációt.
A megrendelés egyszerű volt: ő meg a ferdeorrú szerelme.
- Valentin-napi meglepi lesz a drágámnak- dicsekedte el kissé együgyűen.
Ha jól emlékszem, több mint tíz alkalommal módosítottunk a festményen a kérésére, amikor végül jóváhagyta a képet, annak a fixálására került sor. De az ösztönöm meggyőzött róla, hogy vízjellel együtt küldjem el számára a digitális változatot. Amikor a kedves tuskó megkapta a képet, azonnal kifakadt és a telefonba alpári stílusban kezdett el velem üvöltözni:
- De vedd le róla a vízjelet!
- Ez nem marad rajta, amint kifizeted, lekerül róla - próbáltam megnyugtatni, akárcsak a hidegvérű ügyfészolgálatos Annácska.
- De vedd le róla, anélkül nem fizetem ki - hangzott el ismét az üvöltés, végül meghunyászkodtam és levettem a vízjelet a képről.
Ugyan az ösztönöm továbbra is cibálta a karomat és üvöltött rám, hogy ne tegyem, én mégis megtettem.
Elküldtem a digitális változatot, vízjel nélkül.
Az ösztönömnek igaza volt. A kedves tuskót soha többé nem keresett.
Először naivan abba a hitbe ringattam magam, hogy nem jött be neki a kép, ezért nem fizette ki, majd valamivel később megtaláltam a közösségi oldalát.
Szerelmemtől Valentin napra - szerepelt a képem alatt a felirat.